Wágner Judit: Párás a tükröm
Párás a tükröm, opálos.
Bár még örülök is neki.
Csak a körvonalam látszik.
Így kedvemet sem szegi.
Őszbe mártott koronámmal,
Ráncokkal nem szembesülök.
Egyedül a félhomályban
Szobácskámban csendben ülök.
Lapozgatok a múltamban.
Csak az emlékek éltetnek.
Képek peregnek előttem.
Élmények újjá élednek.
Piros masni a hajamban.
Apám fogja a kezemet.
-Ne félj, lányom, míg engem látsz!-
Megpaskolja a fejemet.
Fehér fátyol szemem előtt.
A boldogságtól könnyezek.
Vendégek sorfalat állnak.
A lépteim mily könnyedek!
Pöttyös ruhában sétálok.
Gyermekeim futkároznak.
Érzem, kerek az életem.
Vidámságot sugároznak.
Talpig feketében állok.
Az apámtól búcsút veszek.
Szomorkás és esős nap volt.
Lassan gyógyulnak a sebek.
Párás a tükröm, homályos.
Mosolygós arcot rajzolok.
Az állandó körforgással,
Elmúlással nem harcolok.