Vass József András - A lóvátett udvarló

Avagy ki alszik ma egyedül

A fiatalember két hölgy társaságában, az étterem külső teraszán ült.

Az egyik hölgy hosszú szőke, a másik rövid, barna hajat viselt. Mindketten kifejezetten

csinosak voltak.

A fiatalember jól szituált. Látszott rajta, az év bármely szakaszában megengedheti

magának, hogy kedve szerint töltse az időt. Nem kellett soha semmiért megdolgoznia.

Most, ezen a kora őszi délutánon is vidáman flörtölt a hölgyekkel.

Titokban arra hajtott, hogy az estét az egyikükkel töltse el. Az már csak hab lenne a tortán, ha

ez hármasban sikerülne.

Ebéd után voltak, és levezetésként már pár pohár ital is lecsúszott. A fogyasztással

arányosan a hangerő is emelkedett.

A fiatalember heves udvarlásba kezdett, az esti program sikere érdekében.

- Na, kivel töltöm a ma éjszakát hölgyeim? - érkezett a kérdés olyan hangerővel, hogy a

szomszédos asztalnál ülők is tisztán hallhatták.

A hölgyek csak viháncoltak.

Talán, ők is akarták, hogy később így legyen, de pillanatnyilag az volt a legfontosabb, hogy

minél több pénzt költsenek rájuk. Ennek érdekében az itallapról rendre, a legdrágább italokat

rendelték.

Hat, vagy nyolc asztal volt körülöttük.

Hármójukat nem igazán zavarta, mit gondolnak róluk a szomszéd asztalnál, pedig a

legtávolabbinál is jól lehetett hallani, miről beszélnek.

A fiatalember folytatta az udvarlást. Most már fizikai érintkezésbe is lépett a hölgyekkel. Az

intim testrészeik simogatása közben most még az előzőekhez képest is hangosabban ecsetelte,

ha a két szépség őt választja, milyen élményben lehet részük. Kendőzetlenül sorolta a bőven

18 pluszos szavakat, amelyhez olyan mozdulatok is társultak, amelyek már önmagukban is

sértették az erkölcsi normákat.

Egy kisgyermekes anyuka, úgy három asztallal odébb, elégelte meg legelőször a

műsort.

A pincért kérte, hogy utasítsa rendre a hangoskodókat.

A pincér diszkréten odahajolt a fiatalemberhez és kérte, vegyen visszább egy kicsit a

hangerőből. Tette mindezt olyan halkan, hogy ő maga is alig hallotta a saját szavait. Amolyan

alibi intézkedés volt ez, mivel azelőtt olyan komoly borravalókat kapott, amelyre nagyon

régen nem volt példa. Természetesen a többi jattra is keményen számított a fiatalember

további itt tartózkodása során.

- Mi van? - kérdezte fennhangon. Kinek nem tetszik, hogy itt vagyunk?

- Csak a kedves hölgy, aki a kisgyermekével van itt, kérte önöket tisztelettel, hogy egy kicsit

legyenek halkabban. Meg azt is szeretné, ha a gyermekének nem kellene ilyet látnia. -

válaszolt a pincér még halkabban, mint azelőtt.

- Mit nem kellene látnia? - ordított a fiatalember.

- Szóval, - folytatta a pincér - azokat a bizonyos mozdulatokat.

- Milyen mozdulatokat, te kretén? Nem kaptál még elég borravalót? Vagy mi van? -

tobzódott tovább az udvarló.

- Az anyuka csak annyit kért, hogy ne fogdossa olyan szemérmetlenül a hölgyeket a kisfia

jelenlétében.

Ez csak olaj volt a tűzre. A fiatalember felugrott, majd ordítva folytatta.

- Kinek nem tetszik, hogy megfogom a csajok mellét és a fenekét?

Szavainak ismét nyomatékot adva, végig is fogdosta mindkettőjüket, az említett testrészüknél

fogva. A hölgyek nem tiltakoztak, mivel bőven volt még olyan ital a felsoroltak között,

amelyet nem kóstoltak, és egyébként normál körülmények között, nem is engedhettek meg

volna maguknak.

A pincér, félve a további borravaló elmaradásától, inkább az anyukától kért elnézést a

történtekért.

Valakinek engedni kellett. Úgy tűnt ezt a csatát most a kisfiú és az édesanyja veszítette

el. Gyorsan fizettek, majd sietve távoztak.

A fiatalember még utánuk kiáltott.

- Helyes. Vidd csak a kis majmodat az állatkertbe! A banánról ne feledkezz meg!

- Kis majom. - viháncolt az egyik hölgy.

- Az állatkertbe. - folytatta a másik.

Hangos nevetés, majd a frissen kihozott, egy szerzetesről elnevezett pezsgővel koccintottak.

- Igyatok csak szépségeim! - bíztatta őket a férfi.

Érezte, sínen van. Most már biztosan a hölgyekkel tölti az éjszakát. Pár pia, és a mocskos

ígéreteit valóra válthatja. Végre megtalálta a módszert, hogyan tudja őket szórakoztatni.

Újabb prédát keresve nézett körül a többi asztalnál. Két asztallal odébb meg is találta.

Két középkorú férfi beszélgetett egymással. Mindketten feltűnő, piros pólót viseltek. Látszott

rajtuk, hogy igen elmélyült beszélgetést folytatnak.

- Mi van Pinki Linki és Homi Nyomi? - kiáltott feléjük a fiatalember. Nagyon élitek

egymást. Talán jártok egymással? - folytatta a kötekedést.

A beszélgető urak ügyet sem vetettek a hangoskodóra. Hallották a mocskolódó szavakat, de

tudták, ha nem figyelnek oda a szitkozóra, hamarabb túl lesznek rajta. A bölcsességük őket

igazolta. A fiatalember abba is hagyta, de a hölgyek tovább görgették a szavakat, nekik

nagyon tetszett az előadás.

- Pinki Linki és Homi Nyomi, ismételték teli torokból.

A fiatalember tovább pásztázta az asztalokat. Most egy pillanatra még el is hallgatott,

hogy hallja, miről beszélgetnek. Végre valami, amibe beleköthet.

Hamar észrevette, hogy az egyik középkorú hölgynek beszédhibája van.

Nagyon szégyellte, hogy dadog, igyekezett is halkan beszélni, de az akadozó szavak így is

eljutottak a fiatalember füléhez.

- Nézd már a mekegő kecskét! Még a vizet is kilötyögteti, úgy dadog. Ez reggel elkezd jó

napot kívánni és délben még a felénél jár.

A sértő szavakat hallva a beszédhibás hölgy még jobban elszégyellte magát.

Nem így az udvarló társaságát élvező lányok. A kecske szó hallatán éktelen mekegésbe

kezdtek. Alakult a buli. A hangulat kezdett a tetőfokára hágni. Az újabb áldozat kiszemelve,

folytatódhat az előadás.

A választás egy ázsiai arcvonású úrra esett. A fél arcát hatalmas varasodás borította. A

kezével igyekezett eltakarni, mert érezte, nem fogja megúszni. Nem úszta meg.

- Mi van sárga rája? - élcelődött a zaklató. Tán sokat voltál a napon, hogy így felégtél?

A válasz elmaradt. Az ázsiai úr csak nézett maga elé. Még egy könnycsepp is megjelent ívelt,

mandula szemében.

Az idő eltelt. A vendégek, akik sorra lettek sértve, igyekeztek sietve elfogyasztani az

ételeket és italokat, majd sorra távoztak. Már csak három asztalnál ültek vendégek. A

fiatalember a hölgyekkel. Egy kicsit távolabb egy feltűnően kövér úr. A hangoskodók mellett

közvetlenül egy nagyon idős nénike.

Az utolsóelőtti áldozat a kövér úr lett. Ő sem úszta meg.

- Mi van Töfi Röfi, te még itt vagy? Felzabáltad az összes kaját, amit a többiek itt hagytak?

- Na, de kérem! - próbálkozott a sértődött úr, de nem volt alkalma folytatni.

- Mi van te dagadt disznó? Nem zabáltál még eleget? - érkeztek az újabb szidalmak.

A testes úr keze ökölbe szorult. Fejben végig gondolta, hogy most revánsot vesz minden

korábbi vendéget ért atrocitásért. Indult a hangos hármas felé, de a pincér hírtelen ott termett

és az útjába állt. Az is csoda, hogy volt ideje egyáltalán odafigyelni a párbeszédre. Éppen a

borravalót számolta egyre csillogóbb szemmel. Gyorsan a zsebébe rejtette, nehogy véletlenül

a bevétellel azt is leadja. Gondolatban már el is költötte.

- Uram! - szólt a pincér. Hozok még egy krémest, ha visszaül a helyére. A süteményt én

fizetem.

Több se kellett a feldühödött vendégnek. Fizetett és rohanva távozott.

A hölgyek a torkukat összeszorítva adtak ki röfögő hangot. A Töfi Röfit ismételgetve, az

asztalt csapkodva, hangosan nevettek.

Már csak az idős hölgy üldögélt magányosan, a szomszéd asztalnál.

- Mi van vén nyanya? Téged meg itt hagytak? Ideje lenne indulni hazafelé! Kezdődnek az esti

sorozatok.

A nénike egy halvány mosollyal az arcán a járókerete után nyúlt, és komótosan az ajtó felé

botorkált.

A fiatalember, mint győztes császár még egy hatalmas borravalóval megtoldta az utolsó

fizetnivalót.

- Na, ilyen jót is régen szórakoztam. - mondta, majd jobbján és a balján a hölgyekkel a kijárat

felé indultak. Szüksége is volt a támaszra, mert az ital őt is igencsak átjárta.

A tűzpiros autót megpillantva, a hölgyek még "szerelmesebbek" lettek. Messziről meg

lehetett állapítani, hogy azzal érkezett. Nem megszokott ez a márka errefelé. A kocsihoz

közeledve látszott, hogy a szélvédőre kis sárga öntapadós papírok vannak ragasztva,

mindegyikre egy-egy üzenet írva. A fiatalember éktelen haragra gerjedt. Sorra tépkedte le

őket, de azért mindegyiket elolvasta.

Az elsőre ez volt írva:

Uram! Az anyuka vagyok a kisfiúval, vagy, ahogy ön nevezte a kis majommal. A kisfiammal

éppen a nagypapáját akartuk meglátogatni. Szokás szerint előre szaladt, de már csak a halott

édesapámat találta ott, a földön heverve. A hatalmas traumát elviselni és a gondolatait

elterelni jöttünk ide. Sajnos nem sikerült neki.

A következő üzenet:

Pinki Linki és Homi Nyomi vagyunk az ön szavait használva. Egy gyermeksegítő egyesület

aktivistái vagyunk. A feltűnő piros pólónkra rá is van írva, de arra már nem terjedt ki a

figyelme. Még valami. Szemben önnel, mi mindketten tisztességes családapák vagyunk.

A harmadik lap üzenete:

Mekegő kecske vagyok. Pár évvel ezelőtt egy ugyanilyen tűzpiros autóval hajtottak rá a

zebrára, amelyen a kislányommal akartunk átmenni. A hatalmas sebesség miatt az érkező

kocsit lehetetlen volt megállítani. Az elgázolt kislányom a karjaimban halt meg. Azóta van

beszédhibám és a fájdalmat mai napig sem tudtam kiheverni.

Újabb cédula, újabb gondolatok:

Sárga rája vagyok. Egész pontosan te neveztél annak. Tudod, a nagyszüleim Hirosimában

éltek, amikor az atombombát ledobták a második világháborúban. Az apám és én is, hatalmas

folttal az arcunkon születtünk. Úgy tűnik ez az átok több generáción keresztül is kísért

bennünket.

Már csak két üzenet várta az elolvasást, az egyiken ez állt:

Dagadt disznó vagyok, vagy még választékosabban fogalmazva, Töfi Röfi. A haragom még

most sem szállt el. Egy téglával simán be tudnám törni a szélvédőjét, vagy egy szeggel

rajzolhatnék virágmintát az oldalára, de nem teszem. Nem alacsonyodom le az ön szintjére.

Súlyos pajzsmirigy betegségem van, ezért vagyok így elhízva. Higgye el! Nem eszem többet,

mint ön. Ennek a betegségnek ez az egyik következménye.

Egyetlen sárga lapocska pihent már csak a szélvédőn, könnyen kitalálható, hogy ki

írta:

A vén nyanya vagyok. Egy mosolygós fej is lett rajzolva a folytatásban. Az üzenet további

része:

- Fordíts szép öcsém!

A fiatalember dühösen fordította meg a lapocskát, és olvasta a nénike gondolatait.

- Az lehet, hogy te viccesnek találtad ezt a délutánt, de készültem én is egy apró tréfával.

Addig ugráltál az asztalodnál, közben észre sem vetted, hogy a slusszkulcsot kiejtetted a

zsebedből. Azt magamhoz vettem és messzire dobtam a szemközti folyóba.

Én biztosan egyedül alszom ma este, de szerintem te is!

Ha!

Ha!

Ha!

A két hölgy összenézett, majd szinte egyszerre bontakoztak ki a fiatalember karjaiból.

Sietve távoztak.

Pár méterrel odébb egy csodálatos fekete autó vette fel őket.