Tápi Júlia: Fényjáték

El- és visszavert fény vagyunk,
Elkésettek, torzultak és tévedtek,
Megint mások félrenyelten,
Attól mit látunk meglepetten.

Szilánkok, részek és darabok.
Az asztal alatt egy érzés, rajta a karod,
Láttam a sparherten lüktető szívedet!
Páraként gomoly'gva száll belőle a szeretet.

Most, mint egy kirakó színes darabját
Illesztem össze a tieddel a magam arcát,
Kezed-kezemmel, s talán...
Együtt kiállhatjuk a jövő harcát!

Nincs se múlt, se szikrázó szabadság,
Nem tudjuk visszatekerni az órát,
Egy a folyóba kétszer lépni,
Ugyanolyan keretek közé másodszor is nézni.

A legszorosabb ez az ezüsthám,
A mozdulatainkba, szavunkba vág, de...
Színét s élét veszti majd e kép,
Holtunkig siratjuk, oda az összes emlék!

Szemed színének szilánkja
-Jöjjön bár háború, béke,
Az örök szentség ezer éve,
Vagy maga a megváltás-,

Szép volt, s ahogy előttem álltál,
Ahogy sosem láthattad magad,
Tisztán, valósan tökéletes!
S hogy én ki is vagyok,-

A legszebb az életben-,
Hogy magam sosem láthatom egészen,
Csak szerelmem szerető szemében,
Mint legfényesb' ragyogó örökmécsest!