Takács László: A bomba

A vacsora könnyű volt és szeretve áldott
Az anya arcán egy utolsó mosoly virágzott
A kisfiú a sosem lesz holnapról álmodott
De az elcseszett élet erre esélyt sem adott

Majd az idilli selymes fényű csendbe
Riadtan sikoltott az ablakon át az este
A bomba sivítva hozta magával az átkot
Meg akarta ölni tán az egész világot

Aztán remények és életek szálltak az égbe
Talán valami igaz megváltást remélve
Csak a halál ocsmány gyomra korgott
Rusnya hideg szája a világra vigyorgott

Az üszkös betonba beleveszett az értelem
Valahol még ott kongott a segíts meg Istenem
A zajban lassan eltévedt, elveszett az élet
A lelkek utolsó útjukra végleg haza tértek

Csak az eső folyt le halkan és elcseszetten
Ahogy lenézett a megsebzett Földre az Isten.
A halál még sokáig. ott ólálkodott
A meggyalázott mocskos házfalak között.

És a bombatölcsér üszkös kormos falán
eltűnt az értelem, a remény meghalt a rend
Akkor ott azon a meggyalázott éjszakán
csak a csend maradt, az a durva csend.