Szoby Zsolt: Ab ovo
2022.04.06
Borzongatva ölel a hajnal hűs illata,
víg szüretre hív immár Magvető hava;
rád gondolok újfent e gondűző napon,
bár gyertya lehetnék az ünnepi asztalon,
s míg abroszodra folyva olvadna el énem,
újra
megszületnék szemeid tüzében.
Poharad, ha lennék, melyhez érne ajkad,
vágyam csak az volna: kezedben maradjak,
ám ha elejtenél - száz darabra törjek,
miként emléke sosem-volt gyönyörnek.
Itatnálak téged csengő nevetéssel,
szívedet betöltő varázsihletéssel;
s óvón simítsanak féltve őrzött szavak,
fagyos
pillantások többé ne bántsanak,
hogy
felejthesd a bánat keserű perceit,
hisz
derengnek még a múlt opálos tükrei,
hol halovány fényükben vagyok őrangyalod,
mi voltam, leszek - s mindaddig az is maradok,
míg vakult
foncsoron pillan rabbá tett mosolyod