Sulyok Csaba: Belém issza

A dombról lenézve markomban

tartom a völgyet, kerteket,

tanyákat, kamillamezőket,

öreg szőlőtőkével csak az Isten

bajlódik, húsát darazsak

dézsmálják, madarak kortyolják

csipegetve, szomjazva.

Sirályok zarándokolnak vasforgatta

szántóföldekre, terített asztal bukkan

a felszínre, a nyáj már hazatért

a halomról, pók kapaszkodik

meredek nyomokból, száz ér

folyik testemben, egy nádassal

szememben.

Napszámos siet, mellette kereszt ül,

bőre por, árnyékán keresztül

csapkod a nyári zápor,

gyepen ragyogó mámor,

illatában ott az egész puszta,

csak az érezheti, kit lassan,

tenyerén ringatva

kísér haza.