Nagy Norbert: A hajnal négy felé
2022.07.07
Herkules a kerítésen ül
én a bárban
a folyó elhalkult
békanyál csavarja szűri
az éjt sötétkékből feketébe.
Kifordítják alvás előtt
a köveket lassan a hangyák
aztán a tenyérbe marnak
mert ne piszkáld ne piszkálj
csak lóbáld a lábad lóbáld a perceket.
Két szavad közt a lélegzet
ez most a város
olyan porrá tört vonatok
recsegnek de még
viszik tovább a hátamról az időt.
lehulló vakolat sóhaj pereg
vakolat ránc terjed szét
járdasziget kikötők
vasbeton legyek emeletenként
űzik egyre feljebb a kitárt ablakot.
Ha tudnám hogy hol vagyok
elmondhatnám neked hol vagy
de a válasz bent ragad a kérdés meg
elcsúszik a neonok alatt
csak a remegés áll terpeszben az utolsó taxik előtt.
Te tudtad hogy eljön én tudtam hogy elmegy
itt maradt gyűrődéseket ejt
a kabátokra az arcokra és az ölelések
titkos kis szekrényei alá
koravén ébresztőórákat húz a hajnal négy felé.
A paplan csak ásít
az elmúló elmúlás íze
ugyanolyan féktelen mit régen
jó kis kaland lenne ez ha főznél egy kávét
hangyák vonatok vakolat neonok hajnal négy.