László Bernadett: Lélek tükör

Sírás szorítja torkom megint,
Megint itt hagytál magányban,
Hangtalan kiabálok feléd,
És újra kong kételyed.

Újra és újra
A szívem egy árny marja,
Örvénylő körforgásában elveszek,
Már szédülök, lassan elenyészek.

Tükör által homályosan láthatsz,
Ki vagyok, és mire vágyok?
Letörölhetnéd a párát, mi eltakar,
Láthatnád lelkem tükrét.

Tisztán, mint a kék eget,
Mikor mosolyogva feléd közeledek,
Érthetnél, mint a bejegyzéseket,
Mit helyettem böngészgetsz.

Fekete csend, homályos tükör,
Éles kiabálásod összetör,
Újra és újra és megint.
Agyam már csak tovatekint.

A tükör szilánkja szívembe szúr,
Lelkem szárnya porba hull,
Újra és újra és megint,
Hiába ragyog a nap odakint.

Éltető szerelmem keresztre feszítetted,
Hazugságokkal ostoroztad,
Életem gyümölcsét eldobtad,
Arcomon a vérkönnyeket hagytad.

Mindent kibírt a szív érted,
Ám bűneidért meghalt,
Majd feltámadott,
És messze jár már az a madár.

Mert tükör által homályosan láttál,
Megismerni nem akartál,
Ki és miért voltam, meg nem tudod már,
Messze jár már az a madár!