Kristófné Vidók Margit: Tükörsíkon

Léteznek még igaz világok?
Arcomba hazudják a szépet,
bőrömbe szúródnak szilánkok,
az idő visszafelé lépked.
Tört tükördarabon vér pulzál,
születés, halál ilyen marad;
ikerpár voltunk megtagadtál,
fájdalom, kín belőled hasadt.

Tükörképem lennél, vagy árnyam,
de most csend van, megrekedt síkon
félig itt, félig ott elzártan,
üres szemmel nézel félvakon.
Mutasd hát meg; ha kell hazudva,
milyen bátor vagy és van remény,
holott, már tudod térdre rogyva,
hogy "eminnen" állni küldetés.

Előbb tündöklő fénytörésben
látni véled, amint közeleg
egy látomás, a vaksötétben
arca mily' halovány, gyermeteg.
Nézd; sebek színezüst foncsorán,
mélybarna folt, tűnt álmok árnya,
visszfény voltál az üveg-taván,
lettél a kristálytükör átka.