Kaliczka Tamásné Apor Kata: Még nem késő

Kelj fel, és járj! - mondta, s hitte tökéletest alkotott.
Pihenni tért fáradtan, a hetedik napon.
Embert teremtett saját képére, világot
önzetlenül, és nem adok-kapok alapon.

Mivé tudtad tenni ezt a csodát te ember?
Mily homályos tükörben látod a világot?
Vagy azt hiszed, nem lép ki medréből a tenger,
amíg gyümölcsét kíméletlenül dézsmálod?

Lecsupaszított hegyek torzóként merednek,
kietlen puszta az egykor virágzó mező.
Barlangok mélyén már patakok sem erednek,
lombos erdők helyén mérgező a levegő.

Úgy látod hasonlítasz, hát Isten vagy te is!
Torz képet alkotsz egy torz világban magadnak.
Elégedett vagy mondod, háborúzol mégis,
a csatatéren csendes halottak maradnak.

Ez a te világod. Üres szólamokat zeng,
megvetőn zavarja a tavaszi éj csendjét.
Szerelmet vesz magának, közben azon mereng,
pénzmocskos ködben, miért is nem leli kedvét.

Jusson át végre fáradt retinádon a fény!
Alázattal taposd a természet templomát!
Ha még nem szökött el lelkedből a remény,
lásd, meglelheti ezen a földön otthonát!

Mint kicsi porszem, része vagyunk e világnak!
Élj hát boldogul, ne bántsd, mi szeretni való!
Bocsáss meg felebarátodnak, mint magadnak,
és akkor még minden hibád helyrehozható.