Halászné Magyar Márta: Tükörképem

Sosem voltam az az állandóan tükör előtt ülő fajta,
ám manapság amit e tárgy mutat, meglepődöm rajta.
Eleinte azt gondoltam, hogy a tükröt kosz, homály fedi,
valami ködszerű, torzító, sűrű porréteg vastagon belepi.

Hiába pucoltam, törölgettem többféle takarítószerrel,
a furcsa homály, a vélt kosz, porréteg csak nem tűnt el.
Rá kellett jönnöm és kénytelen voltam belátni végre,
szürke valóság bizony nem a tükör hibája mégsem.

Hajam egykori élénk színébe ősz szálak vegyültek,
arcomra az évek fájdalmai, megpróbáltatásai kiültek.
Örömök és vidámság nevetőráncként hagyott nyomot,
bőr hamvas üdesége nem jellemzi ezt az új időszakot.

Nem érdekel különösebben az ifjúságom elmúlása,
sokkal inkább aggaszt ízületeim fájdalmas kopása.
Tükörképem bármennyi idősödő vonást, ráncot mutat,
látom szememben az általam megtett idáig vezető utat.

Tükör által homályosan csak a külsőségeket látom,
mit sem változtat ez a mögötte húzódó valóságon.
Életem során bizonyára bennem sok minden változott,
de lényem örök érvényes lényege soha el nem hagyott.