Gyólay Karolina: Nem feladni

Törött tükrödben homályos világ tekint vissza rád,
szemed csillogása is elhalványul már,
könnyeidben túlcsordult az igazságtalanság,
pofonok csattannak arcod lángjain át.

Gyengeség az úr minden porcikádon,
elmentek tőled, uralkodik a betegség és fájdalom,
siklasz az elvékonyodott idegpályákon,
didergésbe és rettegésbe ringatnak a hazugságok.

Méltatlan féltékenység az átkod,
fogad vacog, mert csontig fázol,
nem hallják, amit szíved könyörögve suttog,
ki érdemes rá, nem a jutalmazott.

Elkerül minden csoda, talán taszítod?
Elveszel, csak fájdalom ül melléd, nincs akaratod,
fáradtak végtagjaid, kezed a semmit markolja,
a kín harapja, marja húsod, ezerszer meghalva.

Itt állj meg!
Telíts tüdőd, mélyen lélegezz,
kötözd be láthatatlan sebeid, melegíts meg lelkedet,
törött tükröd szilánkjaiból mozaikod rakd össze.

Képes vagy rá! Nincs feladás!
Csak megtorpantál, csak egy kicsit megpihensz.
Emeld arcod a nap felé, kelj fel, harcolj tovább,
kezd újra, hisz lábad előtt az egész színes világ.