Godaish Martin Péter: Az altruista ember ars poeticája

A hadak útja mélyéről, a magasságokat érintve
találtam vissza a rám szabott ösvényre.
Fehér zászlóval kezemben keresem az élet szépségét,
kerülve a tiszavirág életű, veszélyes feltűnést.
Legyőzve a fojtogató felszínességet,
a valódi értékek irányába fordítottam figyelmem.
Szelíd kéréssel fordulok most feléd:
meg szeretném osztani veled az égbekiáltó érzést.
Túl kicsi vagyok hozzá, hogy leírhassam.
A sorok között találod szépen elbújva.

Tálcán nyújtsd át türelmedet a közösségnek.
Öleld magadhoz a magánytól szenvedőket.
Pajzsoddal védelmezd az elesetteket.
Figyelmesen hallgasd végig az időseket.
Példaként szolgálj a gyerekek tömegének.
Észrevétlenül támogass minden jó ügyet.
Osztozkodás közben maradj névtelen.
Hessegesd el a gonoszságtól átitatott helyzetet.
Szaporán lépkedj, és cselekedeteiddel ne késlekedj,
ha sötét felhők borítják az eget.

Viszont szavaiddal bánj óvatosan,
véleményed tartsd mindig magadban.
Dicséretet senkitől el ne várj,
fentről a Teremtő úgyis mindent lát.
A célodról soha el ne feledkezz:
csillagként lépdelj nesztelen.
Szippantsanak be téged a színpompás hétköznapok.
Kedvességeddel beragyoghatod a kerek egész világot.

Egyetlen, parányi cseppként kerültem a szeszélyes folyóba,
és gyorsan sodródva haladok az ismeretlen óceánba.