Fehér Zsolt Attila: Nem gondoltam volna

Nem gondoltam volna, hogy csalódom a világon,
Szinte már csak mosolygunk - milliónyi hibánkon.
Elengedtünk mindent, mit úgy hívtak, hogy érték,
S kiknek legnagyobb volt szája, azok is csak nézték.

Nem gondoltam volna, hogy az emberiség gyáva!
Ahelyett, hogy élne, csak a "halált" várja!
Hová lett a szeretet, az összefogás, béke?
Minden, mi számított, most a semminek a része!

Nem gondoltam volna, hogy a tükörben sem látszik,
Ha mélyen belenézünk, valami hiányzik!
Hisz nem számít eszme, érzelmek és vágy sem,
A hazugság lett, a legdurvább láncszem.

Nem gondoltam volna, egyszer úgy fogom még látni,
Ember helyett inkább, lettem volna bármi.
Csak kevesen maradtak, kik nem hagyják tán veszni,
Kik lelkükben még tudják - mit jelent embernek lenni!