Egyed-Husti Boglárka: A tükör által homályosan
részlet a Zaklatás című műből
Október volt, olyan hideg, hogy a gimnázium tanulói télikabátba ültek a padsorok között. Az igazgató már szólt a portásnak, hogy kapcsolják fel a fűtést, de az egyik cső megrepedt így azt javítani kell. Az osztályterem ajtajának falára Dante sorai íródtak fel: "Ki ide belépsz hagyj fel minden reménnyel".
Igaz volt ez tanárra és diákra egyaránt. Nem szerették a tantermet. nyirkos volt, sötét volt és az ablakokon rács. Mind a három ablakon. Senki se értette miért. A padok piszkosak, kopottak voltak, tele firkálva különböző üzenetekkel.
Épp nagyszünet volt, mikor becsengetnek, az Osztálynaplót a kezében tartva belépett a tanterembe a tanár úr. Fekete nadrágjában és a hosszú ingjében nagyon erős, karizmatikus lénye szinte átjárta az osztályt. Gondolkozott majd kinyitotta a naplót és ránk nézett az osztályra. Senki sem akart felelni és szerintünk ezt ő meg is érezte mert becsukta a naplót. Felállt és mély hangján így szólt:
"Tudjátok mit, már tanítalak titeket Szeptember óta és úgy érzem, hogy eljött annak az ideje, hogy kicsit jobban megismerjük egymást ezért most szabad préda vagyok és bármit kérdezhettek tőlem válaszolni fogok rá".
A hátsó padsorban az egyik fiú ezt kérdezte tőle:
"Hány centi?"
"Mármint a tanár úr?"
De mire ez a válasz elhangzott már röhögött a fél osztály még a tanár úr is elmosolyogta magát. Filozófiát tanított és mivel valóban magasabb volt a többi tanárhoz képest és Erdélyből jött, volt is egy kis erdélyi tájszólása így a kérdés is korrekt volt, de félre érthető is egyben.
Mosolya mögött ott lapult a filozófia tanítása iránti vágy-és bár tudta, hogy a filozófia a legelvontabb tantárgyak egyike /nagyon nehéz gimnáziumi kamasz tiniknek átadni, akik amúgy is lázadnak minden ellen/ szeretett tanítani és szerette volna a tudását átadni annak, aki vevő volt erre.
Az osztályban épp történetesen az egyik tanítványa, aki egy lány volt nagyon érdeklődött a tantárgy iránt. Meglepte a tanár urat éles látásmódjával és olyan esszéket írt, hogy a tanár úr is úgy érezte itt komoly kihívásokkal néz szembe. Végre egy gondolkodó emberi lény, aki a dolgok mögé lát.
Tetszett neki, hogy a lány amolyan csendes szemlélődő és minden óráján figyel, jegyzetel, kérdez, érvel és hipotéziseket állít fel. A dolgozatai is rendszerint mind kiemelkedőek voltak a többi dolgozathoz képest.
Jó tanul, csendes lány volt. Mindig figyelt. Általában bő ruhákat viselt, haja cofba volt összefogva, de még így is látszódott, hogy szépek a szemei és teste is szép. A tanár egy idő után azt kezdte el észre venni, hogy nagyon figyeli őt a lány. Eleinte zavarta a dolog, aztán egyre jobban figyelte, hogy a lány, mit figyel. Némán, csendben ült a folyósón az órák között. Szinte senkit nem zavart. Amolyan láthatatlan kísértet volt. A tanár egyre jobban érezte, hogy a lány csendessége mögött egy érző lélek lakozik ezért bátorkodott a suli-bulin leszólítani őt és kedvesen megkérdezte, hogy mik a jövőbeli tervei? Hova akar menni tovább tanulni? Mert ő szívesen segíteni neki. Átbeszélhetik a dolgot, ha szeretné. Szerinte ugyanis a lány okos és bármelyik Egyetemre felvennék.
Így történt, hogy megbeszélték, hogy az ebédszünet előtt a tanáriba a tanár úrral átbeszélik a felvételivel kapcsolatos fontos tudnivalókat.
Mikor a lány belépett a tanáriban nem volt ott senki így kicsit megdöbbenve ült le azt hitte lesz még valaki rajta kívül.
A tanár úr azonnal észre vette a lány reakcióját és azonnal így szólt.
"Tudod arra gondoltam, hogy kettesben mégis könnyebben át tudjuk beszélni a fontosabb tudnivalókat, határidőket és nem zavar minket senki."
Egy fél óra múlva amikor elmondta a tanár úr milyen lehetőségek vannak és, hogy milyen pontszámokkal lehet bejutni az Egyetemre a tanár úr hirtelen megkérdezte a lánytól, hogy jár-e valakivel. A lány eleinte A lány eleinte nem értette a kérdést.
"Miért fontos ez tanár úr"-?
"Csak úgy eszembe jutott"-válaszolta.
"Nem egyedül vagyok."
"Nem is értem, hogy egy ilyen csinos, kedves és okos lány, mint amilyen te vagy miért van egyedül? "- kérdezte a tanár. Próbált a lány bizalmába férkőzni.
"Tudja a fiúk nem érettek még ebben a korban".
Bár a lány már kezdte úgy érezni, hogy ebben már jobban nem szeretne belemenni a tanár úr rá nézett és a kezét a lány kezére tette. Majd a lányra nézett és ezt mondta:
"Tudom miről beszélsz. Igen a fiúk 14-15 évesen még nem érettek meg egy komoly kapcsolatra, majd kicsit idősebb korba. Most a bulik, haverok fontosabbak nekik, mint az igazi, komolyabb kapcsolat esetleg egy beszélgetés egy kellemes bor társaságában" és a tanár úr keze már máshol volt. Történetesen a lány combjainál, amit szépen, lassan, körkörös mozdulatokkal kezdett el simogatni.
A lány hirtelen azt se tudta mit csináljon, megrémítette ez az egész helyzet. Úgy érezte mintha megállt volna az idő és még a légy zümmögését is hallani lehetet volna.
A tanár úr teljes higgadtsággal folytatta a dolgot. A lány teljesen lefagyott, érezte, hogy szeretne felállni, de a vér kiszaladt a testéből és a következő percben már azt érezte, hogy a tanár úr ujjai a bugyijában vannak. A tanár úr nem mondott semmit. Csak szépen leengedte a nadrágját és kicsatolta az övét. Lány hagyta és a fejében azon imádkozott csöndben, hogy legyen ennek vége, hadd jusson ki ebből a szobából és elfelejti ezt az egészet. Mintha csak álmodta volna. Persze tudta, hogy nem álom, mert érezte, ahogy egyre beljebb mennek a tanár úr ujjai és hirtelen érezte, hogy már nem csak az ujjak vannak benne. A tanár úr időközben a merevedő 10 centis péniszét a lányba tette.
Itt a lány azt érezte, hogy a tanár úr egyre erősebben és fájdalmasabban hatol belé, nagyon fájt neki, de ekkor már teljesen maga tehetetlen volt. A tanár úr teljesen elélvezett benne.
Mikor végre vége volt az egésznek a lány úgy érezte ott helyben meg fog halni. A székben, amin ült apró vérfoltokkal volt tarkítva. A tanár úr aprólékosan feltakarította, megigazította a lány bugyiját, úgy tett mintha semmi sem történt volna.
A nap sütött, elérkezett az ebédidő. A tanáriba szállingóztak befelé az éhes tanárok, köztük az igazgatónő is.
"Milyen figyelmes vagy"-jegyezte meg az egyik tanár-"hogy még az ebéd idődet is a tanulókra szenteled".
"Áh semmiség, a fiatalságnak teret kell adni és örülök, ha az egyik tanuló megtisztel a bizalmával és meghallgatja az észrevételeimet"-válaszolta rá a tanár úr.
A tanár úr annyira figyelt a részletek eltüntetésére, hogy egyik kollégája sem sejtette, hogy bő 5 perccel ezelőtt itt más is történt beszélgetésen kívül.
A tanár úr farka már nem volt merev és szépen megigazította a lányt is. Mintha csak egy próba bábát igazítanak az üzletben, karok össze, ruha fel és már kész is.
Az Igazgatónő még meg is köszönte, hogy a rengeteg munka mellett a tanár úrnak még arra is jut ideje, hogy a felvételivel kapcsolatosan segítséget nyújtson. Mivel ő maga nem ért rá ezzel foglalkozni és felvételi tanácsadóra meg nem futotta az iskolai költségvetésből külön jól esett neki, hogy ezt a terhet leveszik a válláról. Az sem volt egy utolsó szempont, hogy az iskola egyik legjobb tanulójával teszi ezt a tanár úr, aki különböző tanulmányi versenyeken vett részt, dicsőítve az iskola hírnevét. Egy jó PR mindig jól jön-gondolta magába az igazgatónő és már hozzá is látott, hogy elfogyassza a csirkés levesét.
Eközben a lány, mint egy hulla úgy ment ki a tanáriból, sápadt volt és elesett. Nem érzett semmit. Aznap este üvölteni akart a fájdalomtól, de nem tudott, nem tudta mit csináljon, kihez forduljon. Nem akart enni, nem akart inni, nem akart létezni. Láthatatlan akart lenni, most igazán láthatatlan.
Másnap szerencséjére láza lett, nem kellett iskolába mennie. Egész nap az ágyban volt, próbált felejteni, viszont a kis vérzés nem engedte neki. Aztán a kis vérzésből még nagyobb vérzés lett. Álmaiban érezte a tanár úr hatolását és azt a leírhatatlan semmihez sem fogható fájdalmat.
A tanár úr farka már nem volt merev és szépen megigazította a lányt is. Mintha csak egy próba bábát igazítanak az üzletben, karok össze, ruha fel és már kész is.
Az Igazgatónő még meg is köszönte, hogy a rengeteg munka mellett a tanár úrnak még arra is jut ideje, hogy a felvételivel kapcsolatosan segítséget nyújtson. Mivel ő maga nem ért rá ezzel foglalkozni és felvételi tanácsadóra meg nem futotta az iskolai költségvetésből külön jól esett neki, hogy ezt a terhet leveszik a válláról. Az sem volt egy utolsó szempont, hogy az iskola egyik legjobb tanulójával teszi ezt a tanár úr, aki különböző tanulmányi versenyeken vett részt, dicsőítve az iskola hírnevét. Egy jó PR mindig jól jön-gondolta magába az igazgatónő és már hozzá is látott, hogy elfogyassza a csirkés levesét.
Eközben a lány, mint egy hulla úgy ment ki a tanáriból, sápadt volt és elesett. Nem érzett semmit. Aznap este üvölteni akart a fájdalomtól, de nem tudott, nem tudta mit csináljon, kihez forduljon. Nem akart enni, nem akart inni, nem akart létezni. Láthatatlan akart lenni, most igazán láthatatlan.
Másnap szerencséjére láza lett, nem kellett iskolába mennie. Egész nap az ágyban volt, próbált felejteni, viszont a kis vérzés nem engedte neki. Aztán a kis vérzésből még nagyobb vérzés lett. Álmaiban érezte a tanár úr hatolását és azt a leírhatatlan semmihez sem fogható fájdalmat.
Öngyilkos akart lenni, egy csomó gyógyszert vett be. Nem akart élni, nem akarta még egyszer érezni, semmit. Felejteni akart. Örökre. Azt akarta, hogy ne fájjon, azt akarta, hogy ne érezze, azt. Folyton érezte a mozgást, a fejében, a testében. Ahogy a tanár úr ujjai majd hím vesszője ott van.
Harmadik napja feküdt az ágyban, amikor vért hányt. A szülei azonnal orvost hívtak hozzá, aki bevitte a kórházba. Itt vizsgálták ki és jöttek rá végül, hogy megerőszakolták.
Persze tagadta és nem árult el, hogy ki tette. Bezárkózott a saját világába. Falat emelt maga köré és megfogadta, hogy soha többé nem engedi, senkinek, hogy bántsák. A kórházból átvitték a pszichiátria osztályra, ahol 1 hónapot töltött. Itt gyógyszereket kapott, napokig aludt tőle. Egyszer felvágta az erejét, máskor üvöltött, volt olyan nap is, amikor zombiként járt kell a zárt osztály fehér folyosói között és egyre csak kiabált. Kiabált: "hogy tehetted ezt? Miért tetted ezt velem"? Az ápolók, orvosok néha alig tudták lefogni, különböző tűket szurkáltak belé, amikor egyik nap az édesanyja fogta és elvitte őt egy pszichológushoz.
Közben az iskolába vizsgálatot indítottak, persze a tanár úr neve fel sem merült, az osztálytársai között keresték a tettest.
A pszichológusnál megbeszélték, hogy rendszeresen kell találkozniuk, de a lány már nem bízott senkiben és azt kérte, hogy az édesanyja is legyen ott mellette.
Ott végre a négy fal között, amikor a légy zümmögését is lehetett hallani megtört. Könnyek között, ájulásig sírva mesélte el, hogy mi történt vele ott a tanári szobában. Miközben mesélt mindvégig az édesanyja kezét fogta. Az édesanyja is zokogott, magát hibáztatva. Hogy későn cselekedtek, hogy korábban kellett volna jönniük.
Ezután az iskolában a tanár úrért jöttek a rendőrök és letartóztatták. Az igazgatónő és a tantestület is úgy döntött, hogy belső vizsgálatot indítanak az ügyben. Attól féltek a tanár úrnak volt más áldozata is. A tanár úrat azonnali hatállyal elbocsájtották.
Más lány áldozat szerencsére nem került elő, de kiderült a tanár úr már rég óta figyelte a lányt. Mint a vad a mezőn, ahogy az őzet szokta figyelni majd lecsapva az ártatlan áldozatra, ő is lecsapott a lányra.
A lányt behívták a rendőrségre, majd közölték vele, hogy szembesíteni fogját a tanár úrral. Mikor szembesítették őket egymással a tanár úr a szembesítés végén halkan a lány fülébe csak ennyit súgott: "még annyi mindent taníthattam volna neked, de hiába, te nem éltél a lehetőséggel".
Amikor ezt mesélem épp a Vörös Oroszlán teázóban ülök egy stábbal, akik épp forgatnak velem a "Zaklatás" című novellámról és arról, hogyan és miképp született meg a mű.
Magam se gondoltam volna, hogy 16 év után le tudom írni azt, ami akkor ott történt abba a szobába. Elzártam mélyen, eltemettem. Sose akartam rá visszaemlékezni.
Aztán sajnos minden este, amikor lefekszem ismét ott vagyok abban a szobában. Majd hallom a rendőrségi kihallgató szobában a Tanár Úr mondatait. Érzem, az arcvízének az illatát, láttam a fekete nadrágját. A széken az apró vérfoltokat és a tükröt, amiben meglátom önmagamat, amint a Tanár úr belém hatol.
A tanár úr elvette tőlem valamit, amit már sosem fogja vissza kapni. Hiába, hogy évek teltek el és 2 gyermek édesanyja vagyok. Én már sosem fogja megtapasztalni az első érintés, az első csók és az első szex mámorítóan gyönyörű élményét.
Nekem már csak a tanári szoba maradt, a tanár úrral.