Dombi Dániel: Magány

Sötétben fekszem magammal,
Fekete lyuk nyílik, mely felfal.
Magány telepszik mellkasomra,
Csontos kezeit nyakamra fonja.
Fejemben gondolatok harcolnak,
Ajkaim, mint a hóviharban, megfagynak.
Megbéklyóz a jéghideg félelem,
Mikor tűzforró lelke érintését érzem.
Delíriumos álmomból felriadok,
Görcstől lebénult karommal kutatok,
Kutatok utána. Megkönnyebbülök.
Amikor forró testébe ütközök.
Szorosan ölelem, magamhoz láncolom,
Megnyugtat a melle, markolom.
Függő vagyok, ő meg az adagom,
Zuhanok a sötétségbe. Visszaalszom.
Ujjam között alakja szertefoszlik?!
Megsemmisítő, teljes sötétség.
"Libera me, Domine, de morte aetena,
In die illa tremenda..."