Dögei Csaba: Megpihensz majd...

Látod kedves, újra itt az ősz
Alma hull a lángoló avarba
A lomha köd oly sűrű, mint a gőz
Arcodat előlem eltakarja

Tétovábbak most a nappalok
Olykor piszkos csíkot húz a reggel
Tükörképed némán bámulod
Két szemed sötét karéjú tenger

A hullámok felett tajtékmagány
Jókedved a víz aljára szédül
Félelemeid sziklazátonyán
Szerelmünk szolgál csak menedékül

Mert jól tudom, hogy újra lesz tavasz
s a fák odvából csorgó méhviasz
borostyánként fénylik majd hajadban

Én ott leszek, hogy kifésüljem újra
s védelmező karjaimba bújva
megpihensz majd régi önmagadban