Cserepka István: Hajléktalan karácsony
Lyukas cipőben, szűk foltozott nadrágban,
pihen a hideg István-téri kispadon,
szakadó hóesésben, ócska kabátban,
izgul és remeg, mint bűnös a kínpadon.
Fején elnyűtt szakadozott már a sapka,
nyakában egy viseltes szürke kockás sál,
szája fölött a csikktől égett meg bajsza,
ő égi varázslatnak csodájára vár.
Boldog, mert ma van karácsony első napja,
mellette a fákon lampionok égnek,
díszes fenyőknek susogó lett most hangja,
felette fényes csillag repül az égen.
Kezein a felemás kesztyűk eláztak,
ölében egy zacskóban két száraz zsömle,
vacog fáradt teste, térdei átfáztak,
felpattan gyorsan elindul körbe-körbe.
Keringő mozdulatokkal a friss hóba,
mesteri köröket rajzol mindkét lába,
nyolcat kongat most egy ékes toronyóra,
csoszogó öregúrnak, kedves a tánca.
A színes pad előtt csúszkáló gyerekek,
vidáman énekelnek az idős úrnak,
kezébe nyomnak friss ropogós perecet,
őszes fejében most nincs helye a búnak.
Halvány égi fényben úszik a tér sarka,
kiskuckó tükrében csillog a szeretet,
homályos Földi életnek édesanyja,
gyógyít elcsüggedt és bánatos lelkeket.
Feltámad a hideg, csípős északi szél,
kavarja a havat a kispadok fölött,
a park vidám világa nyugovóra tér,
Reggel elűzi a fény a sűrű ködöt.