Baranyi Imre: Kicsengés

Mióta nem vagy itt velem, fagyos
ködökbe tűnnek át a tegnapok,
kesernyeségükön hiányodat
harapva még a nyelvemen maradt
falatnyi csókod íze árad el,
de már utána nincs további jel,
csupán a megszakadt adászörej,
mi sisteregve, zúgva átölel.

Mögötte múlt idő konok jele
zilál, s a fény alig derengi be
mohó ölelkezéseink nyomát,
vetetlen ágyam és a kisszobát,
a két borospohár az asztalon
parányit összekoccan és hagyom,
a hang elérjen épp a lelkemig,
falához érve úgyis elkopik.