Bajnai Zsolt: Három szobor

- Na, te is idekerültél Gáspár.

- Pedig életemben nem gondoltam, hogy egyszer veled együtt leszek szobor, Alfréd. Azt meg főleg, hogy október 23-án közösen koszorúznak meg bennünket. Igaz, mindketten benne voltunk, csak te aztán osztottad, én meg kaptam a pofonokat. Tőled is. Úgy, hogy a szochazáértet is megkaptad.

- Az is kellett, hogy szobrot kapjak a felújított stadion előtt.

- Ne röhögtess, mert kőből vagyok! Huszonöt évvel a halálod, meg a rendszerváltás után azért kaptál szobrot, mert az ötvenhatos pofonjaidért hatvanhatban megkaptad a Szocialista Hazáért Érdemrendet?

- Bizony. Ha nincs az érdemrend, a semmirekellő fiamat nem veszik fel az egyetemre. Ha pedig nem lett volna belőle jogász, akkor nem kerül be azokba a körökbe, akik mostanában is osztják a lapokat, és nem tudja elintézni, hogy mint a város egykori bajnokcsapatának a játékosa szobrot kapjak. Előbb, mint te.

- Nem volt nehéz. Még éltem, amikor szobor lettél. Nem is mentem el a leleplezésedre. Csak az vigasztalt, hogy ebben sem tudtad Jácintot megelőzni.

- Tévedsz Gáspár. Előbb állt a szobrom a régi nagy győzelmeink helyszínénél, mint Jácinté. Őt csak a stadion felújítása után állították mellém.

- Nincs jelentősége, de a halálod után már nem voltál olyan jól értesült Frédi koma. Nekem vagy tíz évvel előtted már volt szobrom a rólam elnevezett sportiskola bejáratánál. Onnan hoztak át ide a stadion újbóli átadásakor, hogy ne legyél egyedül. Nekem már az első hely is furcsa volt. Mi a francért kaptam én szobrot? Mert tizenöt évig azt csináltam, amit imádtam, kergettem a labdát? Meg a nőket, a jó piákat, a bulikat, a szép autókat.

- Nem Jácintkám. Azért kaptál szobrot, mert idejében meghaltál, és utánad már csak ugatták ezt a sportot a helyi fiatalok. Így legenda lettél. Lehetett rád hivatkozni, hogy hol tartana a városi csapat, ha még élnél.

- Gazsikám, te is tudod, hogy ez baromság. Ha nem tekeredek fel a fára abban a kanyarban a Feliciámmal, akkor pár év múlva már csak egy kiöregedett, alkoholista, lenézett sportoló vagyok, akit elfelejtenek, és ha nem nyalja a megfelelő seggeket, még bele is rúgnak. Nekem nem volt a csapat mellett munkahelyem, mint Frédinek a rendőrség, meg kitartásom, mint neked, hogy edzőnek tanuljak. Tudtam, mi vár rám. Én akartam befejezni.

- Befejezni?

- Mindig naiv voltál Gáspár. Én tüntettem el a búcsúlevelét ennek a marhának a halála után, mert mit szóltak volna a fiatalok, ha kiderül, hogy a Vörös Csillag sztárja, a többszörös bajnok, válogatott, a majdnem olimpikon kilátástalannak tartja az életét, mikor mindent a valaga alá toltunk. Reménytelen az élete a szocialista Magyarországon! Még jó, hogy nem disszidáltál. Szánalmas egy levél volt: nincs senkim, mindenki csak kihasznál, egyedül maradtam, kiöregedtem, nyaf-nyaf-nyaf. Mint egy faksznis nő.

- Kapd be a hátam Frédikém!

- Úgy van, sértődj meg Jácint! De, ha nem égetem el azt a levelet, nem lett volna belőled se úttörőcsapat, se sportiskola, se kitüntetés a városban, és kőszobor se közöttünk. Tényleg egy lecsúszott, elfelejtett valamikori élsportoló lettél volna, mint azok a csapatból, akiknek már a nevére se emlékszünk. Vagy legfeljebb Gáspár tudná őket felsorolni, mert mindig, mindenkin segíteni akart.

- Erről a levélről miért nem beszéltél soha? Még húsz éved lett volna rá.

- Mert nem voltál megbízható Gáspár. A pártnak pedig helyben is szüksége volt hősökre. Olyanokra meg különösen, akik nem voltak párttagok, de mégis azt mondhattuk, hogy a mi kutyánk kölyke. Mint Jácint. A tehetségével a nyomorból felkapaszkodó szépfiú. A legjobb játékos. Akit példának lehetett állítani a fiatalok elé Kádár alatt, meg után is. Nem sok ilyen alak termett errefelé.

- Jácint! Miért mentél bele?

- Gazsi baszod! Halott voltam. Mit tehettem? Nem tűnt fel, amíg éltél, hogy ha valaki kihűl, azt csinálnak belőle, amit akarnak? Hőst, ellenséget, félistent, szar alakot. Akár egymás után cserélgetve is. Nem tudsz tiltakozni, és nem érdekel senkit, hogy milyen voltál igazából. Benneteket sem izgatott, hogy milyen voltam valójában.

- Csüngtek rajtad a nők. Tele voltál pénzzel. Már akkor autóval jártál, mikor mi még a Panni robogónak is örültünk. Amikor ideszerződtél a városi csapathoz, azonnal háromszobás lakást kaptál a főtéren, miközben mi, akik az egyesületben nőttünk fel, albérletekben kínlódtunk évekig.

- Saját hazájában senki se lehet próféta. A gyütment viszont örökre gyökértelen maradhat. Edzés meg meccs után ti rohantatok a családhoz, a gyerekekhez, hétvégén a mindenféle rokonokhoz, én meg nézhettem a háromszobás lakás csupasz falait. Vagyis nézte a franc, mert ki akart otthon lenni egyedül. Menekültem és szórtam a pénzt.

- Megkaptál minden nőt.

- Majdnem.

- Listánk volt róla, hogy mikor, kivel.

- Baszod Frédi! Még azt is kukkoltátok, kivel hetyegek? A feleséged is rajta volt a listán?

- Hogy a franc evett volna meg Jácint! Nem ejtettem érted könnyeket, amikor kikapartunk a sportkocsiból.

- Én megsirattalak. Aztán meg vagy negyven éven át minden tehetséges tanítványomnak veled példálóztam, hogy nem szabad a sikereknek a fejükbe szállnia, tudniuk kell mindenben a mértéket, mert könnyen jön a baj. De persze azt nem tudtam, hogy szándékosan csináltad. Talán jobb is. A srácoknak tényleg kellett a legenda.

- Legendát csináltatok egy szerencsétlen lelki nyomorékból, aki majd bele pusztult, hogy normális élete legyen. A végén már bármit odaadtam volna, hogy úgy élhessek, mint te, Gazsi. Gyönyörű, szerény feleség, két aranyhajú kislány, meg az edzőiskola, aztán az első edzések a pályán. De nem ment. Nem volt előttem példa, nem volt senki, aki jól seggbe rúgjon, hogy legyen kitartásom. Elhittem, hogy sztárként kell élni, egyedül viszont nyüszítettem. És egyre hosszabbak lettek az éjszakák. De hát Isten fingja az élet, nem több.

- Jácintkám! Ennyi maradt a templomba járásból?

- Azokról is te jelentettél Frédikém?

- Eleinte. Aztán már csak feldolgoztam a rólad készülő jelentéseket.

- És, azokból a jelentésekből nem derült ki, hogy mire készül? Nem lehetett volna segíteni?

- Azok a jelentések nem arról szóltak. Meg te, Gáspár, segítettél volna ezen a szépfiún, ha kiderül, hogy a te fészkedbe is belerondított?

- Képzeljétek el, mit szólnának, ha hallanának bennünket azok, akik délután a szobrainkat koszorúzták!

- Mindenki tudta, legfeljebb ma már illendőségből nem beszélnek róla, hogy Alfréd egy meggyőződéses kommunista rendőr volt. Meg azt is, hogy ötvenhat után ő adta a legnagyobb pofonokat a városban.

- A frászt Gazsikám! Azt, hogy lyuksógorokat koszorúznak.

- Jó lenne röhögni, de ez az átkozott műkő nem engedi. Bár az is lehet, hogy a könnyem folyna.

- Nyugi Gazsi, a te fészkedben nem jártam. Igaz Frédi?

- Ennyi év távlatából már nem lenne mindegy. Csak az érdekelt, hogy boldog legyen. Ha éppen a te karjaidban lett volna boldog, nekem úgy is jó lett volna.

- Hogy te mekkora marha vagy. Szent Gáspár! Ezért nem vitted semmire. Mindig, mindenkivel jó akartál lenni. De olyan nincs. És neked se sikerült. Ha tudnád, hány gyerek utált a módszereid miatt! Meg szülő mószerolt be az összes elképzelhető hivatalnál, mert nem tetted be az ügyetlen kölykét a csapatba. Te mamlasz! Mindig elhitted, hogy a tehetség, a becsület, a tisztességes munka hozza meg az eredményt. Többet güriztél, mint a Jácint, mégis ő cserélgette évente a gyönyörű autókat. Ezerszer tehetségesebb meg okosabb voltál, mint én, téged mégis ugyanabból a házból vittek a temetőbe, ahonnan szegény anyádat. Az én hagyatékomon legalább össze tudtak veszni a gyerekek, de a tiéden?

- Mert mi pénzért sportoltunk, Gazsi meg szerelemből.

- És, mire ment vele?

- Az ő talapzatán sokkal több virág van, mint kettőnknél együtt. És láttad, hány fiatal jött el hozzá? Olyan is volt, aki megsimogatta. Ha puhább kőből vagyok, talán szétfolyok.

- Mert sokáig élt. Te nem voltál harminc, amikor feladtad. Már csak a nevedre emlékeznek, meg a legendádra, nem rád. Én túl az ötvenen adtam be a kulcsot, így nem voltam majdnem ötven évig edző, mint Gáspár, aki még nyolcvanon túl is magyarázott a srácoknak. Nincs olyan család ebben a városban, akinek valamelyik tagját ne tanította volna labdát kergetni. És persze a tehetségtelenek, meg az értetlenek minden rendszerben feljelentgették, minden aktuális senkinél bepanaszolták. De a többség? A többség rajongott érte. Nézd meg, neki milyen arcot mintázott a szobrászgyerek, aki szintén nála kergette a labdát, amíg rá nem jött, hogy a keze van aranyból és nem a lába!

- Még a jellegzetes kéztartását is megkapta. Nekem meg tőből hiányzik mind a kettő.

- A kettétört életedet akarta ezzel szimbolizálni. Mesélte az avatáson.

- És velem mit akart szimbolizálni? Még vállat se kaptam, csak egy vastag nyakat, meg azon a felül kopasz fejet.

- Hátulról nézve elég jól eltalálta. Igazságot tett. Még szerencse, hogy nem onnan koszorúznak. Bár lehet, hogy csak előrelátó volt a szobrászgyerek, és ha jön az újabb fordulat, akkor téged nem kell ledönteni, csak megfordítani.

- Milyen fordulat?

- Hát az, ami után neked ugyanúgy lehet szobrod, mint most.

- Ne járjon a szád! Azt hiszed, csak nekem bocsátottak meg? Hát milyen utcanévtáblát nézünk egész nap? A Jóskáét. Akinek szerencséje volt, hogy pont annyi ideig lehetett helyi festőművész a rendszerváltás után, mint előtte. És pont ugyanannyi szentet meg népi motívumot tudott vászonra vinni, mint Lenint, vöröskatonát meg boldogan mosolygó téesztagot. Lenin-kezűnek csúfoltuk, úgy ontotta azokat a képeket.

- Ha nem robban fel a májad a rendszerváltás előtti évben, te is biztos, átállsz.

- Gáspár! Te is majdnem annyit éltél a rendszerváltás után, mint előtte, mégsem szúrta ki a szemedet, hogy csak a bűzlő fejeket cserélték le, a régi kishalak maradtak és a rátermettek szépen felnőttek? Hát hányan hajtottak ma délutáni is fejet előttünk olyanok, akik november 7-én meg április 4-én, sőt március 21-én is ott tolongtak a különböző talapzatoknál? A polgármester is csak azért nem lett párttag az utolsó pillanatban, mert közbejött az utolsó kongresszus. A ma már keresztény képviselőasszony intézte neki a belépést még párttitkárként. A kis vörös kabinetfőnök meg a legjobb emberem volt, az utolsó években sem győztük feldolgozni a feljelentéseit. Nem tudom, most is kinek a megbízásából fényképezte a koszorúzókat. Sosem volt hobbi fotós. Mindent érdekből csinált.

- Baszod Frédi! De ja vu érzésem van. Esküszöm valami hasonló monológot eresztettél meg a huszadik évfordulón, amikor vidéki csapatként megnyertük a Felszabadulási kupát, és utána a banketten minden fontos megyei meg városi elvtárs velünk mulatott. Minden kommunistáról tudtad, hogy régen horthysta vagy náci volt, netán ellenforradalmár. Hogy szidtad ezt a szegény Gazsit is, aki szerinted megérdemelte Recsket, aztán meg a gyűjtőt.

- Nem Recsk, Kistarcsa.

- Azt is mondtad, hogy ötvenhat után fel kellett volna kötni, és akkor te nem a harmadik legjobb játékos lettél volna utánunk, hanem a második. Emlékszel Frédi?

- Ennyi év után nem mindegy? Gáspárnak akkor is lenne szobra, csak régebb óta. Itt állna mellettünk, legfeljebb kevesebb virág lenne a talapzatán.

- Lehet, hogy mégis csak meg kellene fordítani a szobrodat, mert úgy jelenik meg az igazi arcod.

- Menj a fenébe Jácint! Jobb neked, hogy ezeket felhánytorgatod?

- Gazsi! Te ezeket tudtad?

- Játék közben mutatkozik meg az igazi ember. Nem mindegy, hogy valaki a csapatért cselez vagy önzőségből, és az sem, hogy a csapat lesz bajnok vagy valaki anélkül gólkirály. Kisváros ez. Sokan váltottak itt is csapatot, hogy mindig az aktuális bajnokkal lehessenek, de közben a játékstílusokat nem tudták lecserélni. Jácint! Ennyi év távlatából nem mindegy? Pár év és ugyanolyan ismeretlen figurák leszünk, mint azok a hősök, akiknek a szobrait mi is koszorúztuk gyerekként meg fiatalként. Mondjuk, azt tényleg nem értem, ha már meg akarnak koszorúzni bennünket, miért éppen október 23-án csinálják? Alfréd, te mit gondolsz? Régről jobban ismered ezeket, mint én, aki hiába éltem velük sokkal többet. Alfréd! Miért nem válaszolsz? Megbántottalak? Hidd el, nem akartam! Csak tudod, új vagyok köztetek. Alfréd! Jácint, mi ütött ebbe? Miért nem válaszoltok?

- Mert a szobrok csak állnak, amíg az élőknek kellenek. És nem beszélnek, nehogy megzavarják az élők szavait és gondolatait. Gazsi koma! A mi szánk sem mozdult. Helyettünk is valaki más beszélt, de csak a fejében.