Ambrus József: Szégyenérzet
2022.05.05
Nem látom bús szemed fényleni,
csak barázdáit a fáradt anyagban,
mely a meztelen szívet mérgezi,
új csapásokon, - érzelmi alakban.
Szemed lenyomata fülemben marad,
- és pár pillanatig tovább rezeg,
nem büntet ő, csak megváltoztat,
amíg krisztustövisben ébredezek.
Kódolt látásom nyitotta a rést,
pusztul a szó a rettenet mögött,
szorongás szülte a hamis kétkedést,
égő csipkebokor és Golgoták fölött.
Minden ellentmondás idősebb pokol,
- szemedben divatos hieroglifák,
szélcsendben pár szóval tartozol,
de ágain hordalék, pirosló
mécsvilág.
Ha kérdezek, csak szemed válaszol,
maradt még egy szikrányi önérzet,
lelked világít, - vagy a lámpasor,
mely minden gondolatot föléget.
Csak szememben éreztelek közel,
- tört szalmaszál valós létezésed,
mely mázsás kristályokat lövell,
- kéjes arcomra a szégyenérzet.