A. M. Summer: Mélabú

Bánatomat folyó viszi messze,
ha hagyom, de míg itt van énvelem,
addig csak a szívemet pusztítja,
mint két idegen, aki nem bírja,
ezt a mázsás súlyt tovacipelni.

Bánatommal a szél is csak játszik,
mint hárfán a nő, aki megázik,
ha eljő ama várva várt vihar,
mely keserűségem enyhíti majd,
míg el nem érem a víg Kánaánt.

Bánatom egy felelőtlen senki.
Nem tudja, hogy mikor kell nevetni.
Nincs ideje a letargiának,
mert vidám élmények sorban várnak.
Tiszta az út, csak a szemem poros.